Határtalanul 2017-2018

          A Határtalanul! pályázatunk célja Erdély történelmének és Székelyföld magyarsága történetének megismerése.

           Első nap meglátogattuk költőóriásunk, Ady Endre érmindszenti emlékmúzeumát. Ma Adyfalvának nevezik. A szépen rendezett udvaron nagyon tetszett a nádfedeles, háromosztatú parasztház mindannyiunknak. A telken lévő másik ingatlanban megcsodáltuk a család vagyonát képező , eredeti állapotban megőrzött tárgyakat. A látogatás végén egy jót hintáztunk és libikókáztunk.

          Kolozsvár főterén megnéztük a Szent Mihály-templomot. Méretei lenyűgöztek bennünket. Nagyon szép volt az orgona, az oltár, a faragott szószék. Mellette a Mátyás király-emlékmű áll. Feltűnt a nagy tömege, monumentális hatása. Mi eltörpültünk a lábánál. A király büszkén üli meg lovát, kardját keresztben fektetve maga előtt tartja, mint aki most jött a csatából. Pár perces séta után megérkeztünk Mátyás szülőházához. Az emléktáblán lévő hibás születési dátum feltűnt csoportunk legjobb történelmeseinek. A napot ott egy finom fagylalttal zártuk.

          A második napon a Tordai-sóbányában jártunk. Oda belépve mindenkinek leesett az álla a látványtól. Miután kigyönyörködtük magunkat a sófalakban, a sócsipkékben, óriáskerekeztünk, golfoztunk. Sajnos nem csónakázhattunk, mert nem töltöttük be a 16. életévünket. Egy kicsit hűvös volt odalenn – 10-12 Co  — , ezért jólesett kijönni a napsütésre.

          A buszon elfogyasztott ebéd után várt ránk a Tordai-hasadék. A leírás alapján 3000 lépésre számítottunk, de mint utóbb kiderült 5000 volt oda és 5000 vissza. Utunk vadregényes tájon vezetett.  Függőhidakon jutottunk át a patak felett egyik oldalról a másikra. Néhol embert próbáló sziklafolyosón mentünk. Bő egy órás gyaloglás után kijutottunk egy csodálatos rétre, ahol megpihentünk. Néhányan még felmásztak egy dombra, onnan csodálatos kilátás nyílt a tájra. Az ott készített fotók alapján mi is gyönyörködhettünk benne. A túra után jólesett mindenkinek a finom vacsora.

         Szerda a lépcsők napja volt. Először Déva felé vettük utunkat. Borzasztóan kíváncsiak voltunk a felvonóra, ami felvisz a várhoz. Legnagyobb sajnálatunkra az nem működött. Megtudtuk, hogy gyalog is fel lehet jutni. Embert próbáló feladat volt. Körülbelül 300 lépcsőn át vitt az út. A közbe eső hegyi sétány gyerekjáték volt. De megérte! Látni a Kőmíves Kelemenné balladából megismert várat! A pazar kilátás feledtette fáradtságunkat. Kis pihenő után indultunk vissza. A lefelé vezető út, mintha „ rövidebb’’ lett volna.

          Vidáman indultunk Vajdahunyad felé. A „ várak királyára ’’ – Mikszáth megfogalmazása szerint – nagyon kíváncsiak voltunk. Rögtön megtetszett a négy hatalmas pillérre támaszkodó fahíd. A lovagteremben a fiúk kipróbálták volna a  vívás tudományát, a lányok pedig szívesen lettek volna királylányok a kisasszonyok termében. Az egyik teremben reneszánsz zenét hallhattunk. Megdöbbentett bennünket a kínzó kamra és a börtön. Milyen jó, hogy ma már nincsenek ilyenek!

          Két és fél nap alatt kegyes volt hozzánk az időjárás, de mire Gyulafehérvárra értünk, beborult, és nagy vihar kerekedett. Napunk utolsó programja – a székesegyház látogatása – elmaradt. Őszintén sajnáltuk.

          Csütörtökön egy nagy túrát tettünk. A torockói séta után nekivágtunk Székelykő csúcsának meghódításához. Az idő kedvezett csoportunknak.: se meleg, se hideg nem volt. A tetőre vezető út új kihívásokat hozott számunkra. A hegy lábánál állva azt hittük, hogy ripsz-ropsz megtesszük a távot, de a folyamatos emelkedőn lassan haladtunk előre. Többször megálltunk, néhányan kisebb- nagyobb táv megtétele után visszafordultak. A csúcshódítás végül hét főnek sikerült. Egy kicsit irigyeltük őket teljesítményük miatt.

          A szállásra visszaérve kipihentük a túra fáradalmait,  új erőre kapva elindultunk a Bethlen Gábor Kollégiumba. Az udvarra belépve lenyűgözött bennünket az épület komplexum látványa. Az iskolai múzeumban megismerhettük a régen használt taneszközöket, bizonyítványokat, iskolai bútorokat. Érdekes volt számunkra a szünetet jelző  „ csengő ’’, a harangszó. Néhányan ki is próbálhatták megszólaltatni. Nagyenyed árnyas parkjában egy kis kondizással zártuk a programot.

     Hamar elérkezett kirándulásunk ötödik, utolsó napja. A reggeli elfogyasztása és a csomagok bepakolása után Körösfőre indultunk, hogy találkozzunk hetedikes gyerekekkel. Az úton arról beszélgettünk, hogy milyen az iskolájuk, az osztálytermük, az udvaruk, a taneszközük. Milyen tárgyakat tanulnak, és milyen az értékelési rendszerük?  Nagyon barátságosan fogadtak bennünket. Épp szünet volt. Becsengetés után bementünk a termükbe egy kis beszélgetésre. Szokatlan volt számunkra a Napolójuk, az meg pláne, hogy legjobb jegyük a tízes. Megtudtuk azt is, hogy két nyelvet tanulnak: angolt és románt, az államuk nyelvét.

          Ezután barátságos futballmérkőzés következett. Nagyon izgultunk. Vajon ki lesz a jobb, ki fog győzni? Az eredmény döntetlen lett. Örültünk neki.

          Az iskolától nem messze találtuk Vasvári Pál kopjafáját. Leróttuk tiszteletünket a szabadságharc hőse előtt.

          A programból hátra volt még a nagyváradi városnézés. Busszal és gyalog ismerkedtünk a város parkjaival, szobraival, tereivel és szép épületeivel. Ezután indultunk haza. Gyönyörű szép volt a kirándulás, minden nap új élményekkel gazdagodtunk, de nagyon vártuk a találkozást a családunkkal, akikkel megoszthattuk azokat a dolgokat, amiket átéltünk.